Hírek
A VÁLSÁG,A MICHELIN ÉS KÍNA
2010. 05. 12. 15:43
Tavaly jelentősen 70,9 százalékkal csökkent a magyar piacon is jelen levő francia Michelin gumiabroncsgyártó profitja, az adózott eredmény 104 millió euróra rúgott, szemben a 2008-as 357 millió euróval. A bevételek visszafogottabb zuhanást mutatnak, 10 százalékkal 14,8 milliárd euróra csökkentek. A cég eladásai az autógyártás általános válsága miatt estek: a forgalomban lévő személy- és teherautókat kevésbé használják tulajdonosaik, későbbre halasztják a gumiabroncsok cseréjét, illetve olcsóbb márkákat vásárolnak. A személyautókhoz és kisteherautókhoz való gumiabroncsok piacán azonban tavaly már mutatkoztak a stabilizálódás jelei, főleg azokban az országokban, amelyek kormányai roncsprémiumot vezettek be, a teherautó-abroncsok iránt azonban tartósan rossz a kereslet.Az autóipar általános gyengélkedése közepette kivétel volt Kína, ahol tavaly egész évben 65 százalékkal nőttek az eladások, és ezzel a Michelin elsőszámú felvevőpiaca lett, első ízben megelőzve az Egyesült Államokat.Ha Kínában Michelin abroncsokat vesznek, nálunk miért árulnak kínai abroncsokat? Vagy ezek hasznából finanszírozzák a jó minőségű abroncsokat a saját autóikra, hogy ők biztonságosan közlekedhessenek?
Áremelkedés!!!
2010. 05. 28. 13:49
2010. 06. 01.-től a Continental csoport nyári gumi árai változnak. Az érintett márkák: Continental, uniroyal, semperit, barum, sportiva. Áruházunkban ezek közül a continental, uniroyal és a barum érhatő el, ezeket a márkákat érinti.
AKCIÓS GUMISZERELÉS
2010. 06. 03. 11:32
Aki áruházunkban 4db gumiabroncsot vásárol, annak a szerelés árából 30-50% kedvezményt adunk. Az akció visszavonásig érvényes.
A kínai gumik és a biztonság! (katt.ide)
2009. 05. 17. 12:51
A kínai abroncshoz kissé előítéletesen közelítettünk, ennek ellenére nem robbant fel,nem okozott semmilyen extrém kalandot, de látszik, hogy ez nem véletlenül a legolcsóbb. Sokan erre azt mondják, ennél több pénzt nem áldoznának egy gumiabroncsra, de érdemes megnézni, 80-ról mennyivel később áll meg a kínai abroncs. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy vészhelyzet esetén ezzel sokkal kisebb az esélyünk, hogy elkerüljük a bajt. Gondoljunk csak bele, mennyit jelenthet, hogy méterekkel hamarabb megállunk, vagy nem pördülünk meg mondjuk egy autópályán. Az anyagi kárban is ordító különbség lehet, tehát nem érdemes az abroncson spórolni, pár ezer forintos különbségen ne múljon élet és biztonság.
Téligumi nyáron?
2010. 05. 12. 00:18
Sokan az elkopott téligumikat nem cserélik le, hanem úgy gondolják hogy elhasználják nyáron. Ez rossz döntés, ugyan anyagilag biztos jobban jár az ember, viszont balesetveszélyesebb a téligumit használni nyáron, hiszen a téli gumiabroncs futófelülete nagy melegben akár meg is éghet, felkeményedik és hamarabb elveszti tapadását. Ez komoly fékútnövekedést is okozhat. Aki sokat közlekedik főleg nagy sebességgel, annak nem kérdés hogy lecserélje-e a téli garnitúrát. Ha van nyári garnitúránk , esetleg még külön felnin is van, akkor is érdemes elvinni egy gumishoz és újra centríroztatni,mert a keréksúlyok elmozdulhatnak, leeshetnek és nagy tempónál a kormány berázhat. Ezenkívül autónk futóműve is hálás lesz, ha nem kell folyamatos vibrációt elviselnie. Ne sajnáljuk és fizessük ki a kerekenként 6-800 forintot a centrírozásért.
Szereltesse fel a téligumit!
2010. 10. 13. 10:33
Szereltesse fel a téligumit! Az ORFK az alacsony éjszakai, illetve hajnali hőmérséklet és a fagyveszély miatt téligumi használatát javasolja. Arra is felhívják a figyelmet, hogy több helyen közúti munkálatok folynak, ezért figyelni kell az erre felhívó táblákat, jelzéseket.
Bankkártyás fizetési lehetőség is
2010. 09. 13. 19:07
Fizessen bankkártyával ! Gumi szerelő műhelyünkben fizethet készpénzzel és bankkártyával egyaránt.
Ausztriában kötelező a téligumi.
2010. 09. 29. 02:37
Sopronból gyakran indulnak Ausztriába az autósok hétvégi bevásárlásra, kirándulásra vagy az adventi vásárokra. Az osztrák rendőrök ellenőrzik a téligumi használatát, aki útnak indul, ügyeljen erre, mert komoly lehet a büntetés. November elsejétől április 15-ig egész Ausztria területén kötelező a téligumi használata, melyeknek legalább 4 milliméteres profillal kell rendelkezniük. A szabályt megszegők 35 eurótól akár 5000 euróig terjedő bírságra számíthatnak ha nem használnak téligumit. A legnagyobb akkor lehet a büntetés ha a téligumi hiánya miatt akadályozza a forgalmat a közlekedő. Baleset esetén a biztosító kérheti annak bizonyítását, hogy a téligumi hiányának nem volt szerepe a balesetben és egy ilyen szakértői vizsgálat költségei sem elhanyagolhatók.
forrás: kisalfold.hu
forrás: kisalfold.hu
Bevezetnék Magyaroszágon a téligumi kötelező használatát.
2010. 09. 29. 02:38
Bevezetnék Magyaroszágon a téligumi kötelező használatát.
Magyarországon jelenleg nem kötelező a téligumi használata a fagyos idő beálltával, az autótulajdonosoknak csak mintegy fele használ megfelelő téli abroncsot, míg Németországban ez az arány 60-70%, Ausztriában pedig 95%, olvasható a párt közleményében.Európában nyolc országban, Szlovéniában, Litvániában, Lettországban, Észtországban, Finnországban, Németországban, Svédországban és Norvégiában kötelező a téligumi használata, de erős havazás idején Ausztriában és Szlovákiában is szigorúan ellenőrzik a téligumi használatát. A demokrata fórum a biztonságos közlekedés érdekében kezdeményezi, hogy 2009-től általános szabályként - hacsak az időjárás előbb nem indokolja - november 1. és március 15. között legyen kötelező a téligumi használata. Ha elfogadják a javaslatot, az autósok körülbelül 8-10 ezer forint pluszköltséggel számolhatnak évente. Ennyibe kerül ugyanis, ha valaki - tavasszal és ősszel is - szervizre bízza a gumik felrakását. Egy átlagos téligumi szett ára 40-60 ezer forint.
index.hu

Continental logisztikai központ
2010. 10. 20. 12:30
A gumiabroncs gyártó Continental logisztikai központot hoz létre Mosonmagyaróváron a Mowinparkban; a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el.
A létesítményt a Continental bérli majd - mondta Simon Roth, a Natibar Kft. ügyvezető igazgatója. A kivitelezést a GSE Hungária Kft. végzi. A Continental Hungaria Kft. a tervek szerint jövő év januárjában nyitja meg az Ausztriát és Magyarországot ellátó regionális gumiabroncs raktárat.
Eddig egy régi ausztriai raktárból szolgálta ki gumiabronccsal a régió vevőit a Continental, a leendő új logisztikai központ viszont képes lesz a speciális fogyasztói igényekhez szabott szolgáltatásokat nyújtani a magyar és az osztrák megrendelőknek - mondta a Continental Reifen Deutschland GmbH régiós értékesítési vezetője.
Helmut Adocker, a Semperit GmbH logisztikai vezetője kiemelte: a mosonmagyaróvári Mowinpark jó infrastrukturális adottságai révén biztosítani tudják, hogy a megrendelt gumiabroncsok 24 órán belül eljussanak az üzleti partnerekhez. A 250 ezer gumiabroncs tárolókapacitású automatizált elosztóközpontban évente 2,3 millió abroncsot mozgatnak meg 125 ezer szállítási megbízás keretében - mondta a logisztikai vezető.
A Continental Hungaria Kft. húszéves fennállása óta ez a legnagyobb beruházás Magyarországon - hangoztatta köszöntőjében a társaság ügyvezető igazgatója. Rábai Dániel közölte: a multinacionális Continental cég tavaly közel húszmilliárd eurós forgalmat bonyolított, s 46 országban 138 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Az új létesítmény 70 embernek ad majd munkát - közölte az eseményen Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere. A logisztikai központ működése hozzájárul a városi adóbevételek növeléséhez - tette hozzá a településvezető.

Drágább lesz a téligumi hamarosan
2010. 10. 20. 12:32
Néhány héten belül tíz százalékkal is megugorhat a téli gumiabroncsok ára. A drágulásra vélhetőleg azután kerül sor, miután a gyártók eladták tartalékaikat.
Az áremelkedés fő oka Thaiföldön és Indonéziában keresendő, ahol a rendkívül sok eső miatt tönkrement a kaucsuktermés jelentős része, így az abroncs alapanyagának ára a csillagos égig ugrott a világpiacon.
Robert Reich, a Continental Matador Rubber marketingigazgatója az Új Szónak elmondta: az áremelést társaságuk sem tudja elkerülni.
Feltételezések szerint idén körülbelül tíz százalékkal ugorhatnak meg a téli abroncsok árai. Jó hír ugyanakkor, hogy a gumiabroncsok cseréjéért a szervizekben nem fogunk többet fizetni, a szolgáltatás ára előreláthatólag változatlan marad.
Forrás: STOP/Új Szó

Muszáj téligumira váltani?
2010. 10. 26. 23:20
Muszáj téligumira váltani?
A hazai autótulajdonosok 65 %-a nem cserélteti le autóján az gumiabroncsokat téligumira. Egyesek a pénz miatt , mások pedig azzal magyarázzák, hogy hazánkban az a pár havas nap a nyári gumikkal is átvészelhető.Jelenleg rengeteg típusú gumi van forgalomban. Legtöbbször, ha döntésre kerül a sor elsősorban a pénz a legfontosabb szempont, de még akkor is jól döntöttünk, ha a legolcsóbb gumiból vásárolunk négy darabot, mert biztonságosabb, mint egy új nyárigumi.
Minden évben azt halljuk, hogy 7 fok alatt a nyári gumi már jelentősen veszít tapadási képességéből.A téli gumi előnye a speciális szilika gumikeverékből adódik, ami a hidegben sem keményedik meg, ezáltal jóval nagyobb tapadást biztosít.Havas, latyakos illetve jeges útfelületen már teljesen egyértelmű a téli gumi előnye, ekkor már nem érdemes kockáztatni nyárigumival.
Hóban, fagyban nyárigumival többszörös is lehet a fékút a téli abroncshoz képest!

Kína száguld
2010. 10. 28. 10:10
Kínában nyitnak új üzemeket és bővítik kapacitásukat a legnagyobb autógumi gyártók mint például a Continental, a Michelin és a Bridgestone. Ennek az az oka, hogy a vállalatok már nem tudták megfizetni a drága nyugat-európai és japán munkaerőt. Kínában egyébként száguld a járműipar, tavaly 46% növekedést könyvelt el az ágazat. A gyárbezárások Magyarországot nem érintik, sőt, hazánkban bővítik az gumiabroncs gyárakat. A Hankook és a Continental is terjeszkedik hazánkban.
Garancia érvényesítése
2010. 11. 05. 00:43
Bár minden gumiabroncs komoly minőségi ellenőrzésen megy keresztül, azonban mégis előfordulhat, hogy valamilyen gyártási hiba folytán az abroncsot nem lehet felszerelni.
Ilyen esetekben akár téligumi, akár nyárigumiról van szó már a szervizben a szakemberek jelzik, hogy milyen természetű hibája van az abroncsnak,ott az ügyfelet erről tájékoztatják, és orvosolják a problémát.Minden gyártó rendelkezik az abroncsok garanciális elbírálásának módjáról ezt általában a gyártó megbízottja végzi. Azonban vannak gyártók, akik a forgalmazók sokéves szakmai tapasztalata, valamint a magasan képzett ügyintézői munkatársainak adják meg az erre vonatkozó felhatalmazást.
Nyárigumi és téligumi esetén is az a gyakorlat, ha új abroncsról van szó, a felszerelésnél tapasztalt gyártási hibát a garanciális ügyintéző megtekinti és azonnal cserére kerül.
Amennyiben a gumi hibája később mutatkozik, úgy a számla birtokában az ügyfél a szervizben hagyja az abroncsot, melyet a gyártó vagy felhatalmazottja megvizsgál és az elhasználódás, kopás arányában a gyártó téríti a nyári vagy akár téli gumi árát.
Vannak ezentúl még speciális esetek is, mint például a Teljes Garancia, ami néhány gumi márkára és különösen egy speciális abroncs forgalmazó körre vonatkozik, ahol nemcsak illetve nem a gyártási hibából eredő kártalanítást kaphatja az ügyfél, hanem néhány általa okozott kár esetén pl. padkázásból eredő sérülést is térít a gyártó, ezzel is hangsúlyozva, hogy milyen jó és megbízható minőségű nyárigumit és téligumit gyárt.

A Michelin új generációja
2010. 11. 05. 10:31
Michelin Alpin - Magabiztos vezetés, eggyel több télen át
A Michelin piacra dobja legújabb téli gumiabroncsát, a MICHELIN Alpin negyedik generációját.Az új gumiabroncsot sokféle járműkategóriára tervezték. Alkalmas városi autókhoz, kompakt gépkocsikhoz, egyterűekhez és sedánokhoz. 2010 második felében vezetik be az európai utánpótlás piacokon, azokon a területeken, ahol télen az utak általában nedvesek – az idő 80 százalékában --, és ritkábban jegesek és havasak (20%).
A MICHELIN Alpin tapadás, futóélettartam és energiahatékonyság tekintetében páratlan teljesítményt biztosít, téli útviszonyok között esőben, jégen és havon egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a gumiabroncs tapadása miatt a jármű 10%-kal gyorsabban mozgásba lendül, mint az elődje, a fékút pedig 5%-kal rövidebb, miközben az abroncs hosszabb futóélettartamának köszönhetően a MICHELIN Alpin akár egy téllel tovább használható, mint legfontosabb versenytársai. E két teljesítmény összetevőn kívül az új abroncs még üzemanyagtakarékosabb is.
A Michelin téli gumiabroncsa jól szemlélteti a Michelin csoport stratégiáját, vagyis, hogy a gumiabroncs különböző teljesítmény összetevői soha nem válhatnak egymás kárára, tehát több különböző területen egyszerre kell javítani a teljesítményt, és ezt a Michelin sikeresen megoldotta.
A teljesítmény elérése érdekében az új MICHELIN Alpin olyan új, fejlett technológiákat alkalmaz, melyek közül néhányat a világ északi területeinek téli útviszonyaihoz fejlesztettek ki. Ezek a “nordic” abroncsok, mint például a 2009-ben bevezetett MICHELIN X-ICE North, még a legnehezebb téli útviszonyok között, jégen vagy havon – ami lehet mély vagy frissen hullott, tömör vagy olvadó hó – valamint 0° és -60° C között is lehetővé teszik a közlekedést. Ez a technológia a MICHELIN Alpin abroncsokat használó autósok előnyére válik, hiszen mindig uralni tudják a járművüket, és sokkal magabiztosabbak lehetnek a volán mögött.
Az autósok számára a biztonság az egyik legfontosabb szempont a téli gumiabroncs kiválasztásánál. A gumiabroncs élettartama a második legfontosabb szempont vásárlásakor. Ez egyértelműen jelzi, hogy az autósok nagyobb biztonságot akarnak, de többletköltség nélkül.
Németországban és Svédországban például az autósok az olvadó hótól tartanak, mivel a latyakréteg gyakran jeges foltokat takar. Az oroszok pedig úgy gondolják, hogy a letaposott hó és jég jelenti a legnagyobb veszélyt a téli közlekedésben. Az autósok számára kétségkívül a tél a legnehezebb időszak, mivel sokféle, nehéz és változékony útviszonyok jellemzik. Az út lehet száraz vagy nedves, és boríthatja víz, hó, jég vagy latyak. Ráadásul a hőmérséklet lehet fagyos vagy enyhe, és mindezek a körülmények nagyon gyorsan megváltozhatnak.
Nyilvánvaló, hogy a tapadás a legfontosabb probléma. Mivel az út és a jármű közötti egyetlen érintkezési pont a gumiabroncs, semmi más, csak a gumiabroncsok hozhatnak megoldást ezekre a problémákra. És az új MICHELIN Alpin pontosan ezt teszi, de nem csak a biztonságot növelték, a Michelin gumiabroncsok megalkuvás nélkül minden területen kiváló teljesítményt nyújtanak. A kiváló tapadás megnövelt futásteljesítménnyel és jobb üzemanyag-hatékonysággal párosul.

Az autógumin múlik az életünk?!
2010. 11. 14. 18:17
a kocsiban, ekkora felületen érintkezik, ugyanis az autó, pontosabban az autógumi a talajjal. A jó gumi jelentősége a kormánymű és a fékrendszer fontosságához mérhető, sokan mégsem veszik elég komolyan az autógumi kiválasztását, állapotát. Hosszasan lehetne vitázni róla, de ki merem jelenteni, a gumiabroncs autónk legfontosabb alkotóeleme.
Versenyhelyzetben
A gumik szerepének szemléltetésére talán a versenypályákról lehet a legjobb mintát venni, főleg azért, mert a hazai márkakupa-sorozatokban sokáig utcai gumikkal versenyeztek. Kevesen hitték el, de egy jó utcai gumi bírja a tartós igénybevételt, csak éppen a megfelelő guminyomást és vezetési stílust kell megtalálni. Természetesen a versenypályán, száraz körülmények között a teljesen lekopott gumit szeretik a versenyzők, hiszen egy ilyen gumi már úgy "be van kopva", hogy nagyobb felületen fekszik fel, mint új állapotában, ráadásul nem billeg a profilokon. Egy új, illetve egy megfelelően bekoptatott gumi között akár két másodperc is lehet a különbség körönként a Hungaroringen, ami a versenyen komoly előny. Az utcán persze a biztonság az elsődleges,a kopott gumi nagyon hamar felúszik a vízen, az autó kormányozhatatlanná válik, utcára tehát a minél nagyobb profilmélység javasolt.

A téligumik, a nyárigumi és a biztonság.
2010. 11. 15. 23:50
Ha valaki rendesen cserélgeti téligumi és nyárigumi garnitútáit még messze nem tett meg mindent a biztonságért. Az első és legfontosabb szempont az autógumi kopottságának ellenőrzése, hiszen egy kopott gumiabroncs kellemetlen pillanatokat okozhat. Szerencsére a gumi gyártók közösen alkották meg a számunkra fontos kritériumokat, és ezek jelöléséről sem feledkeztek meg. Nyári gumi esetében a minimális profilmélység 1,6 mm, míg a téligumináll ez már 4 mm, vagyis egy téligumit sokkal hamarabb le kell cserélni, hiszen 4 mm alatt már nem képes a szükséges teljesítményre. Ezért nem szabad nyárra fent hagyni, mert nagyon hamar kopik és nem tapad rendesen. Szerencsére senkinek sem kell az autó fölé görnyedve egy tolómérővel méregetnie a profilmélységet, ugyanis a gumigyártók kopásjelzőről is gondoskodtak. Minden abroncson van ,ami az egyes tömbök között helyezkedik el amint a futófelület kopottsága bármelyik helyen a kopásjelzővel egy síkban van, akkor cserélni kell, sőt már akkor sem árt, ha közelít ehhez.Többféle kopás létezik és mindegyik utal valamire. Ha futófelület közepe körkörösen kopottabb, mint a két széle, akkor túl nagy keréknyomással használjuk. Ilyenkor nem az ideális mértékben fekszik fel a gumi, tehát mi magunk csökkentjük a tapadási felületet, ami kihat a fékútra is. Ha a gumiabroncs két széle a kopottabb, miközben a közepe nem kopik, akkor nagyon alacsony a nyomás, gyors kanyarodáskor lefordulhat a felniről a gumi. Az alacsony keréknyomás ugyan kedvezően hat a rugózási komfortra, de a gumiabroncs jobban melegszik tőle. Érdemes tehát a megfelelő nyomást megtalálni, erről minden autóban táblácska tájékoztat az üzemanyag betöltő ajtaján, vagy az ajtóoszlopnál. A megfelelő értékeket a kezelési könyvben is feltüntetik, de a gumisok is tudják. A kopás lehet kagylós is, ami arra utal, hogy a lengéscsillapítók nincsenek jó állapotban a külső vagy belső kopás pedig a rossz futómű beállításra utal. A kátyúk valamint padkák a gumi oldalfalát erősen igénybe veszik, akár szálszakadást is eredményezhetnek. Ha felsértjük a gumi oldalfalát , vagy egy kis púp jelenik meg rajta, akkor mindenképpen cserélni kell, hiszen ekkor az abroncs már nem biztonságos. Azon gumikkal sem érdemes járni, aminek a futófelületéből komplett darabok hiányoznak, az ilyen gumiabroncs ráadásul üt is.
Cseréljünk téligumira!
2010. 11. 16. 22:38
A hideg beálltával és a hóesés közeledtével egyre esedékesebbé válik a téli abroncsok használata. A legsürgetőbb feladat a téligumik felszerelése, amelyet már 7 celsius fok környékén érdemes elvégezni. A téligumik anyaga jóval puhább összetételű a nyári gumikénál, így a hőmérséklet csökkenésével az anyagminőségből adódó tapadásuk kedvezőbb. A téli abroncsok mintázata tagoltabb, így nedves, havas, latyakos, jeges útszakaszon jóval biztonságosabb közlekedést tesznek lehetővé. Vannak, akik keveset járnak autóval és egész évben téli gumit használnak, ez spórolási lehetőség, de nem biztonságos. Érdemes a nyári mérettel azonos átmérőjű, de keskenyebb téli gumit felszerelni, mert a kisebb felület miatt nő a nyomás, tehát hóban javul a tapadás. A téli sózás rongálja a könnyűfém felniket, ráadásul a téli gumin az esetek többségében nincs peremvédő, így könnyebb odaverni az alufelnit a járdaszegélyhez. A téli gumik sebességindexe jellemzően alacsonyabb a nyárinál. Fontos, hogy mind a négy kerékre kerüljön téli abroncs, nem elég csak a hajtott kerékre. Ilyen esetben egy elsőkerék hajtású autónál kiszámíthatatlanul viselkedik az autó hátulja, könnyen kitörhet. Pótkerékre itthon nem jellemző, hogy téli gumit vásárolnak az autósok, bár lehet, hogy ésszerűbb egy téli gumit tartani egész évben azon is. A defektek nagy százaléka úgyis a nagy hidegben, vagy ahhoz közeli időpontban történik, mivel az utak szétfagynak, és hatalmas kátyúk keletkeznek.
4db abroncs kedvezményes szereléssel!
2010. 11. 17. 13:23
4db téligumi vásárlása estén 20-50% kedvezményt adunk a szerelés árából !!!
A méretjelölés magyarázata
2010. 11. 22. 20:01
Minden autónak van egy gyári gumimérete, például 195/65 R15 91 T. Ebből az első szám a futófelület szélessége milliméterben , a per utáni szám azt jelenti, hogy a futófelület szélességének hány százaléka a gumi oldalfalának a magassága , az"R" a radiálgumi jelzése, ami már megszokott, mint ahogy az az sem kérdés, hogy a gumiabroncs tömlő nélküli (tubeless). Régebben voltak diagonál gumiabroncsok, amelyek nem tapadtak olyan jól, mint a radiál gumiabroncsok, valamint voltak valamikor tömlővel szerelt gumiabroncsok, de a tömlő nélküli egy defektnél sokkal lassabban engedi el a nyomást, tehát biztonságosabb. Az "R" utáni szám azt jelenti, hogy hány collos felnire való a gumi , az ezt követő szám pedig a gumiabroncs súlyindexe . Erre van egy kis táblázat, ami megmutatja, hogy egy gumi hány kg terhelést bír el a súlyindexe alapján. A legutolsó betű a sebességindex, szintén táblázatból olvasható ki, mennyi az adott gumival maximális megengedett sebesség, ami azért függ az autó típustól is, mert sok autó el sem tudja érni a gumiabroncson feltüntetett sebességhatárt.
Téligumi nélkül Németorszégban....
2010. 12. 06. 20:20
Németországban a rendelet értelmében november 29-től csak téli gumiabroncsokkal lehet közlekedni az utakon, amennyiben ezt az időjárási körülmények szükségessé teszik.
A rendelet nem ír elő konkrét naptári időtartamot a téli gumik használatára. Az utasítás az időjárási, illetve az útviszonyokhoz köti a téligumik felszerelésének kötelezettségét. Eszerint jeges úton, hótól síkos úton, latyakos, hókásás úton és dértől síkos úton csak ilyen gumikkal ellátott gépjárművel szabad közlekedni.
Akik ezt megszegik,a korábbinál jóval magasabb helyszíni bírságra számíthatnak. Akinek az autóján a fenti útviszonyok között nyári gumi van, az a korábbi 20 helyett 40 eurót köteles fizetni. Ha ráadásul akadályozza is a közlekedés többi résztvevőjét, például azzal, hogy nem tud elindulni, vagy fékezéskor keresztbe fordul járművével az úton , úgy a bírság összege 80 euróra emelkedik. Ezen felül minden nyárigumival lebukott vezető 1 büntetőpontot kap a Flensburgban vezetett szabálysértési katalógusban.
A rendelet értelmében téli guminak minősülnek az M+S (Matsch und Schnee, azaz latyak és hó) betűkombinációval, illetve hókristállyal megjelölt gumiköpenyek, a profilmélységnek legalább 1,6 milliméternek kell lennie. A rendelet személygépkocsikra, motorkerékpárokra és teherautókra vonatkozik. Nehéz haszongépjárműveken és autóbuszokon csak a meghajtott kerekekre kötelező téli gumit fölszerelni.

Nyárigumi tesztek.
2011. 03. 02. 00:21
Ha olvas valahol egy tesztet nyárigumikról, vagy téligumikról, az többnyire egy bizonyos méretre vonatkozik.( pl.205/55R16 ) Az eredményeket nem feltétlenül kell hasznosítani ugyanolyan márkájú nyárigumi vagy téligumi család más méretéhez, azért szűréssel alkalmazhatók és a tulajdonságok egyezhetnek. Különbségek azonban adódhatnak, mert más a méret, más az Ön autója amin a gumiabroncs fut, mások a körülmények, a vezetéstechnikája stb... Arról nem is beszélve, hogy vannak szponzorált, azaz "irányított" tesztek is, ahol nem feltétlenül objektívek az elbírálási szempontok. A gumiabroncs mintázatoknak vannak általános, mérettől független tulajdonságai, amelyek közül azonban eltérő körülmények között az egyik erősebb, a másik pedig lehet hogy némileg háttérbe szorul, ezt érdemes figyelembe venni. Házilagos gumicserék.
2011. 03. 02. 00:38
Akinek van a nyárigumi garnitúrája, rendelkezik a megfelelő tapasztalattal és szerszámokkal a kerékcseréhez, maga is felszerelheti a nyárigumikat. Azonban nem szabad megfeledkezni a profilmélység ellenőrzéséről, a megfelelő helyzet és forgásirány betartásáról, a helyes meghúzási nyomatékról és a levegőnyomás beállításáról. Felszerelés előtt nem árt ha egy szakműhelyben kicentrírozzák a nyárigumit és a téligumikat egyaránt. Az öregedés elkerülése érdekében sötét, hűvös helyen kell lehetőség szerint tartani a gumiabroncsokat a következő szezonig. Pirelli színkódok az F1-ben
2011. 03. 20. 12:48
Ahogy arra számítani is lehetett, a Pirelli színkódokkal fogja megkülönböztetni egyes keverékeit az idei évben, jelentette be az olasz cég pénteki közleményében. Minden egyes keveréken más-más színben fog pompázni a Pirelli és a PZero felirat, így lehet majd megkülönböztetni egymástól a gumikat. Hat színkódot használ majd a gyártó, melyek a következők:
Esőgumi: narancssárga
Intermediate: világoskék
Szuperlágy: piros
Lágy: sárga
Közepes: fehér
Kemény: ezüst
A Pirelli a kemény és a lágy gumikat viszi magával a szezonnyitónak helyet adó Ausztrál Nagydíjra, ami azt jelenti, hogy az abroncsok oldalán lévő feliratok sárgák, illetve ezüstszínűek lesznek Melbourne-ben.
forrás: http://www.gumipiacmagazin.hu

Hankook program
2011. 03. 20. 12:55
A Hankook Tire Elégedettségi Garancia Programot indít Magyarországon
Március elején 14 napos visszavásárlási garanciaprogramot indított a Hankook Tire a magyar vásárlók számára. Az Elégedettségi Garancia Programban a Hankook három csúcskategóriás terméke vesz részt!
A garanciaprogramot azon vásárlók vehetik igénybe, akik 2011. március 1. és június 1. között vásárolnak az akcióban kijelölt termékekből a Hankook abroncsok hivatalos magyarországi viszonteladóinál. A garancia programban részt vevő három termék a Ventus S1 evo, a Ventus V12 evo és a Ventus Prime2 abroncsok.A magyarországi Garancia Program keretében a Hankook a vásárlást követő 14 napon belül visszavásárolja az abroncsokat, illetve visszatéríti az abroncsszerelés költségét, amennyiben a vásárló nem elégedett azokkal. A garancia nem érvényes azon abroncsokra, melyeket nem rendeltetésszerűen használtak (például motorsport eseményeken vagy versenyeken).
„A Garancia Program a Hankook Tire minőségpolitikájának része, amely azon alapul, hogy vállalati célkitűzéseinknek megfelelően, folyamatosan kiváló minőségű termékeket és szolgáltatásokat kínáljunk, és így fokozzuk ügyfeleink elégedettségét. Az új program bevezetése bizonyítja magabiztosságunkat, hogy termékeink a legkiválóbb minőséget képviselik. Bízunk benne, hogy vásárlóink is elégedettek lesznek a Hankook abroncsok teljesítményével.” – nyilatkozta Juhos Attila, a cég magyarországi értékesítési vezetője.
A Ventus V12 evo típust már 2007 óta gyártják a Hankook Tire korszerű rácalmási gyárában, míg a legújabb Ventus Prime2 abroncsok sorozatgyártása is nemrégiben kezdődött a magyar üzemben. A Hankook nagyteljesítményű (UHP) termékei iránti egyre növekvő keresletnek köszönhetően a termelés volumene mindkét típus esetében folyamatosan növekszik. A most induló Garancia Programban részt vevő abroncstípusok minőségét egyebek mellett a Német Autóklub (ADAC) és számos vezető autós magazin által szervezett gumiabroncsteszteken elért kiváló eredmények is bizonyítják. (ADAC TESZT: 2011)
A Hankook Tire zászlóshajójának számító Ventus S1 evo – amelyet a vállalat első dél-koreai üzemében Geumsanban gyártanak – mindazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, amelyekkel egy sportos abroncsnak rendelkeznie kell. Úgy tervezték és építették, hogy nagy sebességnél és magas és hőmérsékletnél is bizonyítsa tartósságát és minimális torzulását. A Ventus V12 evo a optimális tapadást biztosít nagy sebességnél is. A Ventus Prime2 profilkialakítása páratlanul kényelmes vezetési élmény mellett kiváló irányíthatóságot és fékezést nyújt minden vezetési körülmény között.

F1-es szabályváltozás
2011. 03. 20. 13:19
A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport világtanácsa néhány F1-es szabályváltozást
jelentett be a 2011-es idényre.Ahogy az új gumiszállító, a Pirelli kérte, az idei évben a csapatok a pénteki szabadedzéseken a hétvégékre kijelölt keveréken kívüli gumikat is tesztelnek majd.
A szabálymódosítás értelmében a csapatok bizonyos nagydíjakon pilótánként két-két szett kísérleti, harmadik keverékű gumit is kaphatnak, amelyeket az első és a második szabadedzéseken használhatnak fel a hétvégére kiosztott két keverék mellett. A tesztgumikat a pénteki nap után vissza kell adni a Pirellinek.
A kísérleti gumik bevetése mellett a gumispórolás kiküszöbölésére a Pirelli további, a hétvégére kijelölt keményebb keverékű gumit is adhat a szabadedzésekre, de ezeket a pluszgumikat is vissza kell szolgáltatni a harmadik edzés előtt.
Az FIA a tavalyi biztonsági autós problémák miatt az ezt érintő szabályokon is módosított egy kicsit: a safety car pályára lépése után kijelölt célidő - a versenytempó kb. 40 százaléka - teljesítését egy kör helyett két kör átlaga alapján mérik, így a kör késői szakaszán járó autóknak is lesz lehetősége kompenzálni az esetleges nem szándékos sietséget.A bokszutca be- és kijárata a biztonsági autós szakasz alatt is végig nyitva lesz, de csakis kerékcsere céljából lehet behajtani, kivéve, ha maga a safety car vezeti át a mezőnyt a bokszutcán.
forrás: http://www.vezess.hu

Új ContiEcoContact™ 5 nyárigumi
2011. 04. 01. 01:25
A gumiabroncsfejlesztésben állandóan visszatérő probléma a száraz és vizes útfelületen nyújtott fékteljesítmény és az alacsony gördülési ellenállás kombinálásának konfliktusa. Európa vezető abroncsgyártója, a Continental, az új ContiEcoContact™ 5 nyárigumi abroncsával bravúrosan vágta át ezt a gordiuszi csomót. Ehhez viszont a fejlesztőmérnököknek szinte minden alkotóelemnél – például a karkasz-szerkezetben, az alapanyag-összetételben, az övkontúr és a mintázat terén – áttörést kellett elérniük, hogy az elődabroncs teljesítményét jelentősen javítani tudják. A gördülési ellenállást például közel 20%-kal sikerült csökkenteni, a futásteljesítményt pedig 12%-kal növelni, mindezt úgy, hogy közben a vizes útfelületen mért fékút is lerövidült. Az új ContiEcoContact™ 5 gumiabronccsal szerelt gépjárművek, a korábbi abroncsmodelleken futó társaikkal szemben több, mint 3%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak. A gördülési ellenállás az abroncs összenyomódása és az eredeti alak visszanyerése közben keletkezik. A fejlesztések egyik legnagyobb dilemmája, hogy ha ezt a rugalmasságot csökkentik, akkor az hatással van a gumiabroncs biztonsági tulajdonságaira is. Ugyanis a vizes útfelületen nyújtott fékút hossza, a kezelhetőség és a gördülési ellenállás egyaránt a mintázati kialakítás függvénye; az alapanyag összetétel pedig mind a gördülési ellenállásra, mind a vizes fékút hosszára is kihat; a gumiabroncs övkontúrja mindezen túl a futásteljesítményt is befolyásolja.
Az új Continental gumiabroncs tulajdonságait úgy alakították ki, hogy az összteljesítménye jelentősen növekedjen és a vezetési jellemzői még kiegyensúlyozottabbak legyenek. A kialakítás A mérnökök az új ContiEcoContact™ 5 nyárigumi fejlesztésekor az alacsony gördülési ellenállást a gumiabroncs összenyomódásának 6%-os mérséklésével kívánták elérni. A megoldást az oldalfal és a peremterület (amellyel az abroncs felfekszik a keréktárcsára) átalakításában látták.
Fontos szempont volt, hogy az abroncs kezelhetősége ne romoljon, azaz vészhelyzetekben gyors és pontos irányíthatóságot tegyen lehetővé. A mérnökök az abroncs peremét új, keményebb alapanyagból alakították ki, amely így sokkal erősebb és ellenállóbb lett. Ezt az új összetételű, szilárd anyagot az abroncs oldalfalánál is alkalmazták, és ez vékonyabb falkialakítást – és így kisebb összsúlyt – tett lehetővé. Ennek a mélyreható új kialakításnak, valamint az egyes részek tökéletes összhangjának köszönhetően az abroncs rugózása az oldalfalnál sokkal optimálisabb lett, miközben megmaradtak a rendkívül kedvező kezelhetőségi tulajdonságai is.
Az alapanyag-összetétel
Egy modern személygépjármű-gumiabroncs számos tulajdonságát az alapanyag-összetétel határozza meg. Ezek közül az egyik legfontosabb a vizes útfelületen nyújtott tapadás. A tapadás és a gördülési ellenállás viszont egymás ellen ható tulajdonságok. A Continental vegyészeit dicséri, hogy sikerült olyan alapanyag-keveréket megalkotniuk, amely egyszerre csökkenti az új ContiEcoContact™ 5 gördülési ellenállását 5%-kal, és mérsékli az abroncs fékútját is. Az új abroncs alapanyagában használt innovatív polimer láncok még erősebb kölcsönhatásba kerülnek a szilikával. Ez a formula mérsékli a kémiai összetevők mozgását az abroncs anyagkeverékében, ugyanakkor növeli a tapadást vizes útfelületen.
Ennek eredményeképpen
A fejlesztők az alapanyag-keverékből adódó gördülési ellenállást sikeresen csökkentették, ugyanakkor az előző kivitelhez képest jelentősen lerövidítették az abroncs fékútját is. A kontúrvonalak A gördülési ellenállással vívott küzdelemben a mérnökök nagy figyelmet szenteltek az abroncs felfekvési felületére is. A gördülési ellenállás csökkenésével az abroncs futásteljesítménye – műszaki szempontból a kopásállósága – növekszik. A Continental fejlesztői rendkívül lapos övkontúrt, és egy kifejezetten ehhez igazított mintázatimélység-elosztást dolgoztak ki. Ez mérsékli az övszerkezet mozgását, és ezáltal csökkenti az oldal- és hosszirányú kúszást is. Mindez további 3%-kal szorítja le a gördülési ellenállást, és 12%-kal növeli a futásteljesítményt.
A mintázat
Az abroncs futófelületi kialakítása szintén hatással van a gördülési ellenállásra és a vizes útfelületen leadott fékteljesítményre. Itt a mérnököknek azzal a kihívással kellett szembenézniük, hogy miként lehet tovább csökkenteni az abroncs mintázatának a deformálódását a felfekvési területen. Az eredmény elérése érdekében rendkívül vékony lamellákat integráltak a mintázati blokkokba. Ezek a lamellák vizes útfelületen úgy működnek, mint az ablaktörlő lapátok: megtörik a víz filmrétegét az útfelületen, így rövid és biztonságos fékutat biztosítanak. A lamellák rendkívül finom kialakításuknak köszönhetően megakadályozzák, hogy vezetés közben a mintázati blokkok összenyomódjanak, és energiaveszteség következzen be. Ugyanakkor a blokkokon található kapaszkodóélek stabilak maradnak, így sokkal nagyobb fékenergiát tudnak továbbítani. Mindez az alacsony gördülési ellenállás egy újabb előfeltétele.
Biztonságos fékezés alacsony gördülési ellenállással
A különböző fejlesztési elemek kombinációjának köszönhetően az új ContiEcoContact™ 5 kivételesen alacsony gördülési ellenállást garantál, ugyanakkor a biztonsági tulajdonságai is egyedülállóak. Az abroncs gördülési ellenállása közel 20%-kal csökkent, a futásteljesítménye 12%-kal nőtt, és a szintén népszerű elődjére jellemző rendkívül rövid fékút tovább mérséklődött. A Continental mérnökeinek ezzel az abronccsal sikerült bebizonyítaniuk azt, hogy a jelenlegi közfelfogás ellenére a fejlesztési ellentmondások feloldása igenis lehetséges. Az új ContiEcoContact™ 5 abroncsban egyesülnek a hagyományos értékek, a gazdaságosságot
megteremtő alacsony üzemanyag-fogyasztás és a különlegesen rövid fékút. A
ContiEcoContact™ család legújabb tagja 2011 tavaszától már elérhető a kereskedésekben. Az abroncs a bevezetésekor 14-16 colos keréktárcsa átmérővel, és egészen 300 km/h sebességhatárig terjedő sebességindexekkel jelenik meg.
forrás: http://www.gumipiacmagazin.hu/

Minden LÁJKoló 1000.-ft kedvezményt kap!!!
2011. 09. 14. 12:43
Mindenki aki LÁJKolja az oldalt a jobb oldali facebook modulon keresztül, az 1000.- forint kedvezményt kap a gumiszerelés árából 2011. december 31-ig vagy az akció visszavonásáig.
Emelkedik a nyárigumi ára?
2011. 04. 01. 01:18
Még sosem volt ennyire drága a kaucsuk
Történelmi magasságokba szökött fel az utóbbi néhány napban a kaucsuk ára, ami azt jelenti, hogy küszöbön áll egy újabb áremelés az autógumi piacon.
Európa vezető gumiabroncs gyártója, a német Continental elnöke úgy véli, hogy ha folytatódik a kaucsuk drágulása, akkor elkerülhetetlen az autógumi árának 7-8 százalékos emelése.
A kaucsuk jelenleg 5,70 dollárba kerül kilogrammonként a nemzetközi árutőzsdéken, ami többéves csúcsot jelent. Nem elég, hogy a nyersanyag ára tavaly már eleve a duplájára nőtt az egy évvel korábbihoz képest, már az idei év eddig eltelt időszakában is 15 százalékkal emelkedett az ár. Elemzők rámutattak: ezt a növekedést az gumiabroncs gyártók nem fogják „lenyelni”, miután az gumiabroncsok nyersanyagköltségének nagyjából 40 százalékát teszi ki a kaucsuk, az árra vetítve ez 12 százalék. Ez már a téligumik árát is befolyásolta, a nyárigumi árára is ki fog hatni.
forrás:
http://gumipiacmagazin.hu

Az Auto Zeitung a ContiSportContact™ 3 nyárigumit a ”Különösen ajánlott” minősítési osztályba sorolta
2011. 04. 03. 22:54
A Continental termékei idén is rendkívül előkelő helyezéseket értek el a nyári szezon első abroncstesztjein. Az Európai Autó Klub (ACE) és a Műszaki Felügyelőség (GTÜ) közösen lefolytatott tesztjén a ContiPremiumContact™ 2 nyári gumi teljesítményével messze túlszárnyalta még a második helyezett abroncsmárkát is, így szerezve meg a győzelmet. A teszt részleteit és az eredményeket az Autó Klub magazinjának 2011/02-es számában tette közzé.
ContiPremiumContact™ 2
Ugyanakkor a német Auto Zeitung magazin megmérettetésén a ContiSportContact™ 3 nyárigumi számos fronton bizonyította kiválóságát, így megérdemelten kapta mag a ”Különösen ajánlott” minősítést. A magazin a részleteket 2011/05-ös lapszámában publikálta. A két szakértő magazin egymástól eltérő gumiabroncs-csoportra fókuszált. Az ACE a főleg kompakt- és középkategóriás gépjárművekre szánt 205/55 R 16 méretben tesztelte a gumiabroncsokat. Ezzel szemben az Auto Zeitung a nagy motorteljesítménnyel rendelkező felső- és sportkategóriás autók gumiabroncsára koncentrált 225/45 R 17 méretben. Az ACE tesztjének végeredménye: a ContiPremiumContact™ 2 teljesített a legjobban vizes útfelületen, és biztosította a legrövidebb fékutat száraz úton. Utóbbi esetben a Continental abroncs még a második helyezettnél is közel három méterrel hamarabb állította meg a tesztautót. A magazin további előnyként az alacsony gördülési ellenállás mellett nyújtott páratlan biztonsági jellemzőket emelte ki.
ContiSportContact™ 3
Az Auto Zeitung a ContiSportContact™ 3 abroncsról közleményében azt írta, hogy ”az elért leggyorsabb köridő bizonyítja azt, hogy a Continental abroncs egy remek választás”. Az ACE hét különböző abroncsot vont be tesztjébe, melyek közül csak kettő érdemelte ki a ”Különösen ajánlott” minősítést. Az Auto Zeitung azonban 14 különböző nyári abroncsot vizsgált, és végeredményként a magazin nyolc abroncsnak ítélte oda a ”Különösen ajánlott” minősítést.

Hajtson rá Michelines ajándék üzemanyagutalványokra!
2011. 04. 04. 08:55
Kattintson a www.michelin.hu weboldalra, és töltse ki a regisztrációs kérdőívet-, ne feledje, a sikeres regisztrációhoz minden mezőt hiánytalanul ki kell tölteni! Sikeres regisztrációja után rendszerünk egy egyedi azonosító kódot generál Önnek, amely automatikusan megjelenik a honlapon, illetve e-mailben is értesítést kap róla.
Küldje vissza az egyedi azonosító kódját és a számla másolatát!*
A regisztrációkor kapott egyedi azonosító kódját írja rá a gumiabroncsok vásárláskor kapott számla másolatára, majd a vásárláskor kapott válaszborítékban küldje vissza címünkre: Café Connection Kft. Budapest, Seregély u- 3-5.
A vásárolt 4 db nyárigumiért járó üzemanyagutalványt postai úton juttatjuk el Önnek az akció lezárását követő 90 napon belül. Az utalvány értéke az Ön által vásárolt 4 db Michelin nyári gumiabroncs méretének alapján kerül a fentiek szerint meghatározásra.
*A játékban való részvételhez a regisztrációt és a regisztrációhoz kapcsolódó levél beküldését a vásárlástól számított 20 naptári napon belül köteles teljesíteni. Ajánlatunk 2011 március 21-től 2011 április 29-ig, természetes személyek esetén 4db, gazdasági társaságok, valamint egyéni vállalkozók esetén legfeljebb 8db azonos típusú és mintázatú Michelin nyári gumiabroncs vásárlása és felszerelése esetén érvényes.
Amennyiben bármilyen kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal, készséggel állunk rendelkezésére.

Continental nyárigumi akció!
2011. 04. 04. 08:56
Az utalványra minden olyan vásárló jogosult, aki hibátlanul és teljes körűen kitöltött kupont, és az eladó által szabályosan kiálított, vásárlást igazoló számla másolatát a vásárlást követően, de legkésőbb 2011. május 11-ig a Continental Hungaria Kft. címére postai úton eljuttatja. Egy személy legfeljebb két garnitúra gumiabroncs vásárlása után részesülhet utalványban.
A rendben talált adatok alapján a Continental Hungaria Kft. a beérkezés sorrendjében, ,a jogosult vásárló nevére és címére 12 munkanapon belül postázza a vásárlási akció keretében kiajánlott utalványokat. Ha ettől eltérő névre és helyre kéri a postázást, azt kérjük, írásban hitelt érdemlően indokolja.
A részletes tájékoztatásért és további információért, kérjük, hívja az alábbi telefonszámot +36 23 511 701 vagy látogasson el az alábbi weboldalra: www.continental.hu

Egy újabb biztonságos nyári gumi
2011. 04. 07. 00:00
A Semperit legújabb Comfort-Life 2 abroncsa kitűnő védelmet nyújt az ”aquaplaning” kialakulásával szemben, rendkívül rövid fékutat tesz lehetővé vizes és száraz útfelületen egyaránt, megnövelt menetkomforttal és alacsony gördülési ellenállással rendelkezik.A kis- és középkategóriás autók számára kifejlesztett új nyári gumi különleges
mintázata lényegesen jobb biztonsági tulajdonságokat és jelentősen nagyobb menetkomfortot nyújt, mint az elődje. A Semperit ezzel a gumiabroncsával ismét bebizonyította, hogy a márka védjegyének számító ”Az Alpokban bevált” minősítés
valódi műszaki előnyöket garantál a vásárlók számára. A hegyvidéki utakon az időjárási körülmények rendkívül változatosak, így a biztonságos közlekedésben a gumiabroncsnak különösen fontos szerep jut. Minél feljebb érünk, az időjárási körülmények annál szeszélyesebbek és kiszámíthatatlanabbak.A Semperit legújabb abroncsa a száraz és vizes útfelületen nyújtott kiváló kanyarodási tulajdonságaival, rendkívül rövid fékútjával és kiváló ”aquaplaning” elleni védelmével minden körülmények között megállja a helyét. A csúcsteljesítmény elérése érdekében a mérnökök a Comfort-Life 2 nyári gumi számára egy teljesen új mintázatot fejlesztettek ki, amely a biztonság, a menetkomfort és az alacsony gördülési ellenállás tökéletes kombinációja. A mintázati blokkok között kialakított új típusú vízelvezető csatornák hatékonyabban képesek kivezetni a vizet az abroncs alól. A hosszanti irányba körbefutó három mély vízelvezető csatorna összegyűjti, az oldalirányba futó íves árkok elvezetik a csapadékot a vállak irányába. Így esős időben jelentősen mérséklődik az ”aquaplaning” kialakulásának a kockázata, és csökken a fékút vizes útfelületen.Az abroncsfejlesztő mérnökök az új Comfort-Life 2 nyári gumi fékteljesítményén és kezelhetőségi tulajdonságain szintén jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A mintázat középső részén található bordákat íves kapaszkodóélek tagolják. Ezek az íves árkok csökkentik a bordák deformálódását fékezés és kanyarodás közben, így sokkal erősebb tapadás jön létre. A jobb tapadás nagyobb erőátvitelt eredményez, amely rendkívül rövid fékutat és kitűnő irányíthatóságot tesz lehetővé. A gyors kormányreakcióknak köszönhetően a kormányzás biztonságos és pontos lesz, így elkerülhetők lesznek a nem várt események, és az ezek nyomán keletkező veszélyhelyzetek. Az alacsony gördülési ellenállás nagyon fontos egy modern gumiabroncs megítélésekor. Egy személyautó üzemanyag-fogyasztását kb. 20%-ban a gumiabroncs határozza meg, így egy gazdaságos gumiabroncs nem csak a tulajdonos pénztárcájának, hanem a környezetnek is kedvező. A mérnökök jelentős fejlesztéseket hajtottak végre annak érdekében, hogy az új nyári gumi gördülési ellenállását 6%-kal csökkentsék. Ilyen fejlesztés volt például a lapos övkontúrkialakítás, és a különleges alapanyagok használta. A gazdaságosság mellett a Semperit legújabb gumiabroncsa kiváló menetkomforttal is rendelkezik. A gumiabroncs mintázatának közepén és a vállrészen található eltolt blokkok harmonikus gördülést biztosítanak és csak igen csekély gördülési zajt keltenek. Ennek tudható be, hogy a menetzaj közel 5%-kal csökkent. Mindez persze nem csak az autóban ülőknek, hanem a környezetnek is előnyös.

A nyári gumi, téligumi, és a levegőnyomás.
2011. 04. 08. 10:16
Mit sem ér a kiváló minőségű gumiabroncs, ha például nem megfelelő a légnyomás a gumiabroncsokban .A biztonságos autózáshoz nyáron csak úgy mint télen, az egyik legfontosabb tényező a megfelelő műszaki állapotú gumiabroncsok helyesen megválasztott légnyomása. Alacsony légnyomás esetén növekszik az abroncs gördülési ellenállása, amely az üzemanyag fogyasztás növekedését okozza. Amennyiben tartósan így autózunk, szerkezeti károsodás is felléphet (rendellenes kopás), abroncsunk élettartama pedig mindenképpen lecsökken. Sokan tévesen gondolják, hogy a nyári gumi profiloknál kevésbé fontos a mintaárok mélysége. Ennek ellenkezőjéről egy kiadós nyári zápor esetén azonnal meggyőződhetnek. A nem megfelelő profilmélységű nyári gumi használatakor hamarabb fellép az aquaplaning jelensége,amikor az autó kormányozhatatlanul „úszik" ott, ahol gurulnia kellene. Mindenképpen nézessük meg szakemberrel gumiabroncsunkat, amennyiben az oldalfalán valamilyen dudort fedezünk fel. Ilyenkor a szövetszálak károsodást szenvednek, elszakadnak, amit okozhat akár egy kátyú, vagy egy véletlen kapuvasnak, padkának hajtás. Egy „időzített bomba", ami ilyenkor az autónk alatt van, a gumiabroncs ekkor már nem képes a gyártó által megadott paramétereket teljesíteni, használata nemcsak műszakilag, de biztonsági szempontból sem elfogadható, le kell cserélni.
Nyári gumi, téligumi, autógumi.
2011. 04. 21. 21:44
Az európai szabályok 1,6 milliméteres minimális futófelületet írnak elő, az ennél kopottabbal nyári gumi veszélyes. Az igazán biztonságos nyári guminál ez az érték minimum három milliméter, amiről a gumikon a DSL, vagyis a vezetésbiztonsági jelzés tájékoztat, ha a profilmélység három milliméter alá csökken. A futófelületen kívül fontos az autógumi kora is, mert az öregedéssel elveszti rugalmasságát, amivel megnő a fékút és a defektveszély és romlik a jármű stabilitása. Az új autógumik egyre többet tudnak, a programozott deformálódású profilú gumiabroncs gyorsan eléri az üzemi hőmérsékletet,és erős igénybevételnél, tehát nagy sebességnél sem melegszik túl. A gyártók egyre többféle takarékos gumiabroncsot fejlesztettek ki, összetételüknek és kisebb gördülési ellenállásuknak köszönhetően ezek akár évente egy tanknyi üzemanyag megtakarítását is eredményezhetnek. Előnyős minden kerékre azonos típusú és mintázatú gumit tenni, de tengelyenként mindenképpen azonos gumiabroncsot kell szerelni, ez előírás..A piacon akár hat cégcsoport negyven gumimárkájából lehet választani. Gyorsabb és biztonságosabb a gumikat keréktárcsával együtt cserélni, mert ez kíméli az abroncsot, ráadásul olcsóbb is, mert így akár magunk is megtehetjük. Ne takarékoskodjunk viszont a nyári gumik és téligumik centrírozásával, amit viszont csak szakműhelyben tudunk elvégeztetni. Évente egyszer a futóművet is érdemes ellenőriztetni. A nyári gumi és téligumi garnitúrát megvenni persze több költséget jelent, különösen, hogy egy év alatt 8–15 százalékot drágulnak. Új nyári gumi vásárlásakor választhatunk a gyárinál és a téliguminál szélesebb és peresebb, tehát alacsonyabb oldalfalú változatot is, ám legfeljebb 2%-al szabad eltérni. A sportosabb megjelenés mellett számolni kell a keményebb, tehát a komfortérzet csökkenésével is. Minden tankolásnál ellenőrizzük a pótkerék levegőnyomását is.A gumiabroncs tartósságát a tárolás is befolyásolja. Először tisztítsuk meg a szennyeződéstől, majd kenjük át glicerinnel. A legmegfelelőbb száraz és napfénytől védett helyen, 15-25 Celsius-fok között tárolni. A felniről leszerelt abroncsokat ne egymásra fektetve, hanem állítva tároljuk, a felnikre szerelteket egymásra rakva is raktározhatjuk. Érdemes megjelölni, hogy melyik keréken forogtak. Az Európai Unió előírásai szerint 2012. november 1-jétől a gyártóknak három új információt kell elhelyezni termékeiken, hogy mennyire takarékos a gumiabroncs, milyen a vizes útfelületen mért tapadása, illetve mekkora a gördülési zaja, ez a nyári gumi és téligumi tekintetében mindkettőre egyaránt vonatkozik. A szabályozásnak köszönhetően a vásárlók biztonságosabb, csendesebb, takarékosabb és tisztább gumikat vehetnek, így évente akár négymillió tonnával csökkenhet a gépjárművek káros anyag kibocsátása.
Nyári gumi téligumi csere
2011. 04. 21. 22:11
Érdemes már a téligumit nyári gumira cserélni, hiszen ilyenkor már jóval gyorsabban kopik a puhább keverékű téligumi. Sokan a kopott téligumikat már nem cserélik le, hanem elhasználják nyáron, ezt a döntést nem támogatjuk, anyagilag biztos jobban jáunk, viszont balesetveszélyesebb a téligumi nyáron, hiszen a téli gumiabroncs futófelülete nagy melegben akár meg is éghet, ilyenkor felkeményedik és hamarabb elveszti tapadását,ami fékútnövekedést is okozhat. Tehát aki sokat közlekedik, főleg nagy sebességgel annak nem kérdés, hogy felszereltesse-e a nyári gumi garnitúrát. Ha van nyárigumi garnitúránk és esetleg még külön felnin is van, akkor is érdemes a következő szabályokat betartani. Ha nem most vásároltuk a gumit, hanem már 1-2 szezont futott mér a nyári gumi, érdemes elvinni egy gumishoz és centríroztatni, hiszen a keréksúlyok elmozdulhatnak, leeshetnek, ilyenkor nagy tempónál a kormány ráz, és autónk futóműve is hálás lesz, ha nem kell a folyamatos vibrációt elviselnie. A gumis avatott szeme az esetleges rejtett hibákat is könnyebben észreveszi, így a nagyobb károkat, baleseteket is elkerülhetjük. Ne legyünk restek és fizessük ki a centrírozás díját, autónk meghálálja.Más a helyzet, ha nincs nyári gumi garnitúránk, vagy használtat veszünk, vagy mélyebben a zsebünkbe nyúlunk és a rizikómentes újat választjuk. A használt gumivásárlás mindig nagy rizikó, hiszen nem csak a profilmélység számít, hanem a gumiabroncs életkora is. Minden abroncson van egy négyjegyű szám, ami a gyártás évét és hónapját jelöli. Vásárláskor szemrevételezéssel nehéz megállapítani, hogy az abroncs szerkezetében nincs e valami sérülés, vagy szálszakadás. Ezt csak a gumis tudja megmondani, bár ilyenkor már késő bánat lehet, ha megköttetett az üzlet. Vezetési stílusunk és felhasználás módja is nagyban megszabhatja azt, hogy milyen minőségűre nyári gumira van szükség.
Érdemes első körben azt eldönteni, hogy a gyári felni átmérőn változtatni szeretnénk-e, Ha egy nagyobb alufelnivel szeretnénk feldobni az autónkat, akkor fontos, hogy a gyári váltóméretek közül válasszunk nyári gumit. Aki látott már baleset utáni kárfelvételt, az bizonyára tudja, hogy kárfelvételnél gondosan feljegyzik az adott gumiabroncs méretét, és később összehasonlítják a gyárilag megadott méretekkel. Ha nem megfelelő, akkor a kár megfizetésétől is elállhat a biztosító, így a korábbi rossz méretválasztás komoly pénzünkbe is kerülhet. Ha nagyobb felnire vágyunk, mindenképpen nézzünk utána az autó gépkönyvében, vagy akár az interneten, hogy melyik a helyes váltóméret. A magyarországi utak rendkívüli állapota jelentősen ronthatja a menetkomfortot a peresebb gumiabroncs felszerelésével. Minél szélesebb egy gumiabroncs, annál könnyebben felfuthat a víz tetejére és vesztheti el tapadását egy pillanat alatt. Tehát a lényeg, hogy jól nézzünk körül, és a vezetési stílusunknak és pénztárcánknak megfelelő gumiabroncsot válasszunk. A mai üzemanyagárak mellett érdemesebb az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsot választani, hiszen egy sportosabb, szélesebb köpennyel akár 1 literrel is többet fogyaszthat autónk.

Continental gumiabroncs jelölések
2011. 05. 02. 12:04
CONTINENTAL gumiabroncs jelmagyarázat:
C- Transzporter gumiabroncs
FR- Peremvédős gumiabroncs
ML- Oldalvédő csíkkal
RF, XL - Erősített kivitelű gumiabroncs
EXT - SSR kivitelű gumiuabroncs a MB számára
G2, G3, G4- 2, 3, 4 barázdás kivitelű gumiabroncs
VMAX- Tuning kivitelű gumiabroncs
SSR- (erősített oldalfalú) biztonsági gumiabroncs
A0- Audi gyári szerelésű gumiabroncs
N0, N1, N2- Porsche gyári szerelésű gumiabroncs
M0, M01 - MB / AMG gyári szerelésű gumiabroncs
* - BMW gyári szerelésű gumiabroncs
M3 - BMW M3 gyári szerelésű gumiabroncs
J - Jaguar gyári szerelésű gumiabroncs
R01 - Audi quattro gyári szerelésű gumiabroncs
OWL- Fehér kiemelt betűk
BSW - Fekete oldalfal
SEAL - Defekttűrő gumiabroncs
E - Alacsony gördülési ellenállású gumiabroncs
RHD- Right Hand Drive
CP - erősített gumiabroncs
REAR - Hátsó tengelyre való

Goodyear gumiabroncsok jelölései
2011. 05. 02. 12:53
* - BMW gyári szerlésű gumiabroncs
BSL - fekete betűk az oldalfalakon
BSW - fekete oldalfalak
DSST - (Dunlop Self Supporting Technology) defekttűrő gumiabroncs a Dunloptól
- gumiabroncsban bekövetkező nyomásvesztés esetén lehetővé teszi 80km távolság megtételét, legfeljebb 80km/h sebességgel
EMT - (Extended Mobility Technologie) defekttűrő gumiabroncs a Goodyeartől

FERR - FERRARI gyári szerelésű gumiabroncs
LRO - LAND ROVER gyári szerelésű gumiabroncs
MO - MERCEDES gyári szerelésű gumiabroncs
N0 - PORSCHE gyári szerelésű gumiabroncs
OWL - betűk fehér körvonallal
RFD - erősített terhelhetőségű gumiabroncs
RO1 - AUDI high speed line gumiabroncs
ROF - (Run On Flat) defekttűrő technológia a Dunloptól és a Goodyeartől

ROLLS - ROLLS ROYCE gyári szerelésű gumiabroncs
TT - tömlős gumiabroncs
biztonsági figyelmeztetés
a ROF, EMT és DSST jelzésű gumiabroncsokat kizárólag olyan gépjárműre engedélyezett feltenni, amely rendelkezik
gumiabroncs nyomásérzékelő berendezéssel

Téligumit nyáron !?
2011. 06. 07. 21:59
Amikor az átlaghőmérséklet meghaladja a 7 celsius fokot, fel kell szereltetni a nyári gumikat. Amikor hűl az idő azt mondjuk, hogy akkor kell felszerelni a téligumit, amikor az átlaghőmérséklet 7 Celsius fok alá süllyed, ugyanez visszafelé is igaz, tehát 7 celsius fok felett már nyári gumi használata javasolt. Vannak akik nyáron is a téligumit használják, mondván, kihúzza az a következő télig. Ezzel a téligumi garnitúránkat tesszük tönkre, magunkat is veszélyeztetjük, ráadásul pénzt sem spórolunk. A téligumi lágy keverékű, magas hőmérsékleten nagyon kopik, egy melegebb nyáron milliméterek kopnak el belőle, márpedig a téligumi minimális profilmélysége 4 milliméter, az alatt semmit nem ér. A téligumit tehát érdemes télre tartogatni, mert a nyári a használata fogyasztásnövekedést is okoz. A nyári gumi nem kenődik, tovább bírja, és még az autó kevesebb üzemanyagot is fogyaszt. A gumicserének két lehetséges módja van. Ezenkívül az is biztosra vehető, hogy a frissebb fejlesztésű nyári gumi és téligumi mintázatok többet tudnak ezért ha megtehetjük ne várjunk a cserével hogy elérjük a kopásjelzőt .
Új Goodyear téligumi mintázat
2011. 09. 02. 01:08
A Goodyear UG 8 téli gumi teljes mintázatán új technológia van alkalmazva.
Tulajdonságai:
-Kiváló tapadás és rövidebb fékút
-Jobb oldaltartás
-Alacsony hőmérséklet esetén is optimális kormányozhatóság
-Alacsony hőmérséklet esetén optimális fékezés
-Jelentős vízkiszorítás, jobb aquaplaning kezelés
-Kitűnő tapadás és kormányozhatóság téli útviszonyok esetén.
-Üzemanyag takarékos gumi abroncs
-Kisebb zajhatás, kényelmes utazás mindenfajta téli útviszony esetén.

Dunlop 4D téligumi
2011. 09. 02. 01:26
A Dunlop WinterSport 4D téligumi tulajdonságai:
-Új mikro mintaárok technológia.
-A 3D technológia biztosította kiváló oldalirányú tapadás, egy keresztirányú mikro mintaárok alkalmazással tökéletesítve
-Havas útviszonyok közötti vezetésre optimalizált futófelület mintázatú téligumi.
-Több kapaszkodóél alkalmazása
-Jobb kezelhetőség és fékhatás jeges úton.
-Kevesebb motorerő a gördülési ellenállás leküzdéséhez a gumiabroncs kisebb súlya miatt

Törvényileg előírt profilmélység (TWI = Tread Wear Indicator)
2011. 09. 19. 22:59
Bordaszerű kiemelkedések a hosszirányú csatornákban, amelyek 1,6 mm-es rendelkezésre álló mintázati mélységnél jelennek meg. A téli gumi szintén rendelkezik ilyen jelzőkkel, melyek már 4 mm-es kopásszintnél megjelennek, ugyanis egy téli gumi abroncsnál ez az a szint, amely alatt a téli körülmények között nyújtott teljesítmény jelentősen lecsökken.
Javaslat:
Különösen a nyári és a téli gumiabroncsok kombinációja nem ajánlott. Egyes európai országokban ez tiltott is.

Continental gumi abroncs nyomás felügyelő rendszere okostelefonokra
2011. 09. 23. 09:55
A Continental gumi abroncsnyomás felügyelő rendszere hamarosan az okostelefonokra is képes lesz jelentést küldeni. A rendszer minden esetben informálja a gépjármű tulajdonosát arról, ha gumi abroncsaiban a nyomás az előírt értéktől eltér. A rendszer elsődleges célja, hogy növelje a közlekedésben résztvevők biztonságát és segítsen az optimális üzemanyag-fogyasztás elérésében.A közlekedés még biztonságosabb, a gépjármű üzemeltetése pedig még gazdaságosabb lesz a jövőben, a Continental legújabb fejlesztésének köszönhetően, amely közvetlenül az okostelefonokra küld jelentést a gumi abroncsok nyomásértékéről. A gépjármű elektronikája wireless útján képes lesz csatlakozni a tulajdonos mobiltelefonjához, így lehetővé válik a rendkívül gyors adatcsere és kommunikáció. A Continental Interior Üzletágának "Filling Assistant" rendszere minden gumi abroncs esetében pontosan meghatározza a szükséges nyomásértéket. Így a megfelelő nyomásérték a gumi abroncsokban még akkor is pontosan beállíthatóvá válik, ha a töltőállomáson a készülék nem megbízhatóan működik. Ráadásul a telefon egy rövid hang és fényjelzést ad, ha a gumi abroncs nyomása eléri a megfelelő értéket. A rendszer működésének alapvető technikai feltétele, hogy a gépjármű rendelkezzen gumi abroncsnyomás felügyelő rendszerrel, valamint egy olyan gyári szerelésű elektronikus egységgel, amely képes a wireless kommunikációra. További fontos elem, hogy a gépjárművet olyan gumi abroncsokkal szereljék, amelyeket megfelelő érzékelőkkel láttak el. A "Filling Assistant" rendszerrel gyárilag szerelt új gépjárművek első generációját 2013-ra várják.
"Ez a gyors és egyszerűen kezelhető rendszer nem csak felhasználóbarát, de jelentősen növeli a biztonságot és a gazdaságosságot," örömmel kommentálja Dr. Burkhard Wies, a Continental személyabroncs fejlesztési részlegének vezetője. "A vezető azonnal értesül a fokozatos nyomásvesztésről, ha például egy szög vagy más éles tárgy okoz sérülést, vagy esetleg a szelep meghibásodik. Mindezek mellett ez a rendszer a környezetterhelés csökkentése szempontjából is rendkívül hasznos, ugyanis a helyes nyomásérték optimális gördülési ellenállást, ezáltal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást eredményez."
"A "Filling Assistant" rendszer egy újabb remek példa arra, hogyan szerezzünk gyorsan és egyszerűen információt a kültéri eseményekről," teszi hozzá Andreas Wolf, a Continental Felépítmény és Biztonság részlegvezetője az Interior Üzletágnál. "A jövőben a fentieken túlmenően számos új és hasznos funkció kerül kifejlesztésre, melyek a gépjármű különböző elemeivel és rendszereivel szoros együttműködésben garantálják majd a még magasabb kényelmet, a nagyobb biztonságot és a növelt gazdaságosságot." A Continental 2013-tól kezdi meg azoknak a gumi abroncsoknak a tömeggyártását, melyeket futófelület alá integrált közvetlen információszolgáltatásra képes adatgyűjtő szenzorokkal látnak el. Ez a megoldás sokkal hatékonyabb és megbízhatóbb, mint a szelepekbe épített érzékelők, ráadásul kevésbé sérülékenyek. Ez a fejlesztés lesz az intelligens gumi abroncsok korának kezdete.
forrás: continental.hu

MICHELIN GUMI JELMAGYARÁZAT
2011. 10. 09. 11:51
MICHELIN GUMI JELMAGYARÁZAT
XL Extra-load
REIN Reinforced (Erősített)
* BMW
MO Mercedes
A Toyota Auris
AO Audi Original
N0,N1,N2, N3 Porsche, VW Touareg
C1 Chrysler
RO1 Audi Quattro
K1 Ferrari
GRNX green x
XL Extra-load
REIN Reinforced (Erősített)
* BMW
MO Mercedes
A Toyota Auris
AO Audi Original
N0,N1,N2, N3 Porsche, VW Touareg
C1 Chrysler
RO1 Audi Quattro
K1 Ferrari
GRNX green x
Az autógumi tesztekről néhány mondat.
2011. 12. 09. 09:06
Ha olvas valahol egy gumi tesztet nyári gumikról, vagy téli gumikról, az általában egy bizonyos méretre vonatkozik.( pl.205/55R16 ) Ennek a méretnek az eredményét nem feltétlenül kell hasznosítani ugyanolyan márkájú nyárigumi vagy téligumi család más méretéhez, de azért szűréssel alkalmazhatóak és a tulajdonságok megegyezhetnek. Különbségek azonban vannak, mert más a gumi méret, más az Ön autója amin a gumiabroncs fut, mások a körülmények, a vezetéstechnikája, az autó súlya és légellenállása, stb... A reklám pedig mindenhol szerepet játszik, tehát vannak szponzorált, azaz "irányított" tesztek is, ahol nem feltétlenül objektívek az elbírálási szempontok. A gumiabroncs mintázatoknak vannak általános, mérettől független tulajdonságai, amelyek közül azonban eltérő körülmények között az egyik erősebb, a másik pedig lehet hogy némileg háttérbe szorul, ez igaz fordítva is, ezt érdemes figyelembe venni.
Pirelli nyereményjáték
2010. 05. 23. 00:13
Vásároljon 4 darab Pirelli személyautó vagy 4x4 gumiabroncsot 2010. május 10. és június 18. között és nyerjen két személyre szóló milánói hétvégét Inter meccs látogatással!
Nyerhet még 25 db dedikált Inter mezt és 100 db Pirelli baseball sapkát! A nyereményjátékban való részvételhez töltse ki a gumiszervizben található kupont!
A nyereményjátékban minden olyan vásárló jogosult részt venni, aki a játék feltételeinek megfelel. Az ajándékok átvételének feltétele a hibátlanul és teljeskörűen kitöltött kupon bedobása az értékesítés helyén kihelyezett dobozba, valamint az eladó által szabályosan kiállított, a nyereményjátékban résztvevő Pirelli gumiabroncs vásárlását igazoló számla vagy annak másolatának felmutatása.
Szabályzat:http://www.pirelli.hu/hu_HU/browser/attachments/pdf/Pirelli_jatekszabalyzat.pdf

Mi kell 1 tonna gumiabroncs alapanyagához?
2009. 05. 01. 12:01
• 500 kg kaucsukra, melynek nagy része műkaucsuk, kis része természetes;
• 175 kg koromra;
• 175 kg szilikára;
• 100 kg olajra;
• 20 kg gyantára;
• 20 kg cinkoxidra;
• 10 kg antioxidánsra;
• 10 kg viaszra;
• 7,5 kg sztearinsavra;
• 7,5 kg kénre;
• 5 kg vulkanizáció gyorsítóra;
• és esetleg színezékekre.
• 175 kg koromra;
• 175 kg szilikára;
• 100 kg olajra;
• 20 kg gyantára;
• 20 kg cinkoxidra;
• 10 kg antioxidánsra;
• 10 kg viaszra;
• 7,5 kg sztearinsavra;
• 7,5 kg kénre;
• 5 kg vulkanizáció gyorsítóra;
• és esetleg színezékekre.
Évszaknak megfelelő abroncsok használata.
2009. 10. 08. 12:33
A biztonságos autózásra költeni kell,alapfeltétele a jó gumi.Ez sokszor sokba kerülhet, de mégis gazdaságosabb, mert olcsóbb megelőzni az ütközést és az emiatt kinyílt légzsákot cserélni,vagy a karosszérialakatost és a fényezőt kifizetni.
A négy évszakos gumi hóban nem éri el a téli abroncs teljesítményét, de a nedves és száraz úton is alulmarad.
Nedves és száraz úton jó a nyári gumi, de csak az első fagyokig, 7 fok alatt használjunk téli gumit, mert hidegben ez megfelelően lágy. A téli gumi nedves és száraz úton gyengébb, de jégen és hóban utolérhetetlenül biztonságosabb.
ADAC tesztek
2009. 05. 01. 13:07
A kínai módi, az indigópapírral tervezés nem mindig hozza meg a kívánt sikert. A prémiumgyártó profilmintázatát és abroncsának struktúráját könnyen le lehet másolni, de a gumi keverékének összetevői féltve őrzött, hétpecsétes ipari titkok. Ezért az élvonalbeli gyártók még mindig jelentős előnyben vannak a fapados konkurenciával szemben. Jó tapadást, hosszú élettartamot és kis gördülési ellenállást nem kapni akciós árakon. De nemcsak biztonsági, hanem anyagi megfontolásból is megéri a drágább gumit választani: a használat során megspórolt üzemanyag és a hosszabb élettartam bőven kifizetődővé teszi a felárat.
Néha már annak sem hihetünk, amit a gumi oldalára írnak. A 185/60 R14-es csoportban szereplő Wanli oldalfalán például egy M+S jelzés olvasható (ami a Matsch + Schnee − sár és hó szavakra, így téli gumira utal), pedig az ADAC szakértői szerint valójában egy nyári mintázatról van szó. Abból is egy kifejezetten pocsékról, a kínai abroncs a nem ajánlott értékelést kapta, mivel nemhogy hóba nem való, de már szimplán vizes úton is csütörtököt mondott.
A teszt során jó pár alkalommal át kell szerelni a gumikat
Szerencsére akad azért jó hír, azaz kitűnő eredménnyel záró abroncs is a kisebb, 185/60 R14-es méretosztályban, azon belül is a tesztelt H sebességindexű, azaz 210 km/óráig használható csoportban. Hét típus kapta meg a "különösen ajánlott" értékelést, ráadásul a Fulda Carat Progresso, a Michelin Energy Saver, a Continental PremiumContact2, a Bridgestone Turanza ER300, a Kumho Solus KH17, az Uniroyal Rain Expert és a Semperit Comfort-Life között csupán minimális különbséget találtak a tesztelők: mind kitűnőre vizsgázott.
A táblázat másik végén kevésbé ismert vagy jól csengő neveket találunk, szerencsére nem sokat: a nem ajánlott minősítést csupán három gumira ragasztották az ADAC próbapályáin. Az egyik a már említett, becsapós Wanli S1032 M+S, amely helytelen jelölése mellett vízen mutatott katasztrofális teljesítményével is kivívta a tesztelők rosszallását. Hogy mást ne mondjak, nedves aszfalton kétszer olyan hosszú a féktávja, mint egy élvonalbeli guminak. Nem ajánlott még a Kenda Komet SPT-1, illetve a Maloya Futura Primato, bár utóbbinál a gyártó módosításokat ígért a 1808-nál nagyobb DOT számú, frissebb sorozatnál.
35 mintázatból több szettre is szükség van egy teszt alkalmával
Száraz aszfalton kevés gumi csúszott meg az ADAC tesztjén. Sőt, a Continental, a Bridgestone és a Dunlop még ki is emelkedett a mezőnyből, és különösen fékezésnél új mércét állítanak. A kipróbált gumiabroncsok kétharmada hiba nélkül teljesíti a száraz gyakorlatokat. Három gumi esetében kisebb hiányosságokat fedeztek fel a részeredményeket illetően, a menetstabilitás, a kezelhetőség és a fékteljesítmény adatait összegezve pedig ez már leértékeléshez vezetett.
A Wanli abroncsokkal felszerelve kritikussá vált a tesztautók hátsó tengelyének stabilitása, emiatt a szubjektív értékelésben a pilóták durván leminősítették. A Vredestein Hi-Tracnél a gondok még erőteljesebben jelentkeztek, ezért ennél még drasztikusabb mértékű volt a pontlevonás. Ráadásul a holland gumi száraz útfelületen épp csak megfelelően fékez. A Vredestein másodmárkája, a Maloya Futura Primato abroncsa a közeli rokonságot nagyon hasonló viselkedéssel igazolja. Menetdinamikában kicsivel jobb, viszont a fékútja még a Hi-Tracnél is hosszabb, ez pedig már elég volt a nem ajánlott minősítéshez.
Aquaplaning kanyarban: körpályán tesztelik
Vizes aszfalton már nehezebb dolguk van az abroncsoknak, ilyen útfelületen csupán három szerezte meg az ADAC ajánlását. Talán meglepő, de a Fulda tapad a legjobban, különösen sok pontot legrövidebb fékútjával gyűjtött. A Fuldát az Uniroyal követi, melynek típusneve, a "Rain Expert (esőmenő) kifejezetten találó, elsősorban nagyon jó aquaplaning tulajdonságokkal tűnik ki. A Michelin az idei tesztek vizes értékeléseiben sokkal jobban szerepelt, mint tavaly, ami annak köszönhető, hogy a francia mérnökök javították a tapadását a kopásállóság rovására: az új Energy Saver esőben is jól tapad, de már nem olyan kiemelkedő a futásteljesítménye.
Olyan márka is akadt, amely nem javított eredményein, hanem rosszabbul szerepelt, mint egy évvel korábban. A Yokohama és a Hankook idén már csak a feltételesen ajánlott kategóriába fért be, köszönhetően annak, hogy 2009-re nagyot lépett előre a konkurencia. Így a változatlanul hagyott Yokohama C.Drive és Hankook Optimo K415-ös abroncsok teljesítménye most már csak a középmezőny végére volt elég.
Handling pálya fellocsolva
A Pneumant jelentős múltra visszatekintő kelet-német márka, mely ma már Ázsiában gyárttat, továbbra is a tavalyról már ismert hibákat mutatja: vízen nagyon gyenge az oldalvezető képessége. A szintén tajvani gyártású Maxxis hasonló eredményt ért el, mint a Pneumant. Még rosszabbak a kínai származású gumik: a Kenda és a Wanli tapadása vízen kritikán aluli, utóbbinak ilyenkor kétszer olyan hosszú fékútra van szüksége a megálláshoz, mint egy jobb vetélytársának.
Az ADAC mérnökei az idei teszt során szigorítottak a gumik nagy tempójú vizsgálatain, ami azért fontos, mert a német autópályákon még akad néhány szakasz, ahol nincs sebességlimit. A mostani teszttől úgy végzik a vizsgálatokat, mintha a gumik egy kétfokos dőlésre állított futómű kerekekeire lennének felszerelve, ez a beállítás ugyanis nagy sebességnél jobban igénybe veszi az abroncsokat. Megnyugtató a tudat, hogy a szigorítás ellenére egyik gumi sem bukott meg, sőt, mind jó eredménnyel teljesítette a sebességtesztet, az összessel lehet huzamosabb ideig 210 km/órával döngetni.
A handling tesztek idején nem tudják a pilóták, épp melyik gumit próbálják
Nem túl régi hagyomány az ADAC gumitesztek sorozatában, hogy az üzemanyag-fogyasztás hatással van a végeredményre, hiszen ez a teszt még csak a második, amit így végeztek el. Nem akkora tragédia, ha az eredményekre nézünk: a legjobb és a legrosszabb között mindössze két deciliter a fogyasztáskülönbség 100 kilométeren. Ezért aztán ebben a kritériumban nem is kellett egyik abroncsot sem elmarasztalni. Csak a rend kedvéért: osztályelső a Michelin Energy Saver, míg seregható a Firestone TZ 300.
Ami a futásteljesítményt illeti, itt már nagyobbak a különbségek. A hosszútávfutó Michelin 2008-ban még 50%-kal bírta tovább, mint az átlag, és ez az előnye az idén "csupán" 30%-ra csökkent, de fölénye még így is meggyőző. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezt az áldozatot azért hozták a franciák, hogy javítsanak − sikerrel − az Energy Saver tapadásán nedves aszfalton. A legkevésbé kitartó típusnak a Firestone és a Yokohama mintázatai bizonyultak, ezek futásteljesítménye a fele annak, amit a Michelin tud.
Ebben a méretosztályban tehát a 16 indulóból 7 győztest és 3 vesztest hirdetett az ADAC, ami nem rossz eredmény. Viszont ha a középmezőnyből a "feltételesen ajánlott", azaz nem igazán jó abroncsok számát is figyelembe vesszük, akkor már korántsem lehetünk olyan elégedettek. Ide öt abroncsot soroltak a németek: szerintük a Vredestein Hi-Trac, a Hankook Optimo K415, a Pneumant PN550, a Yokohama C.Drive és a Maxxis MA-V1 Suprasa csak megkötésekkel ajánlható. Ajánlott, de valamelyik kritériumban azért leminősített abroncs pedig három van a mezőnyben: a Goodyear DuraGrip, a Firestone TZ 300 és a Dunlop SP Sport Fast Response.

A TÉLIGUMI HASZNÁLATÁNAK FONTOSSÁGA!
2009. 09. 20. 21:01
Sajnos a mai napig rengetegen kidobott pénzként értékelik a téli gumik vásárlását, pedig ennél összetettebb a kép. A téli abroncs ára ugyanis nem feltétlenül abban mérendő le, hogy adott pillanatban mennyit hagytunk a gumisnál, hiszen amint megúszunk egy kisebb koccanást, máris megtérül a befektetés. Márpedig a legrosszabb téli gumi is sokkal jobb választás, mint egy nyári, ráadásul nem feltétlenül kell a legdrágább abroncsokat választani, az olcsóbbak között is vannak kifejezetten jók.
A megfelelő tapadás biztosítása mindig kompromisszumok árán jön létre, mert a hőmérséklet megváltozása befolyásolja a gumiabroncs tulajdonságait. Van egy hőmérsékleti határ, ami alatt kimondottan nem javasolt a nyári abroncsok használata, ez pedig a sokat emlegetett plusz 7 fok. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy ha az átlaghőmérséklet 7 fok alatt van, akkor már a téli gumiabroncs száraz körülmények között is jobb tapadást biztosít, mint a nyári. Ha esik az eső, vagy a hó, esetleg jég is van, akkor pedig már horribilis különbségek is lehetnek.
A gumik árán igen, mennyiségükön viszont nem szabad spórolni: nem csupán balesetveszélyes gyakorlat, hogy a hajtott kerekekre kerül csak téli gumi, hanem tilos is. Az sosem megoldás, hogy az egyik tengelyen van tapadás, a másikon nincs. Az főleg rossz és hibás nézet, hogy a hajtott kerék tapadása a fontos, hiszen az autó kormányozhatósága az elsődleges.
Erre a felvetésre mindenki azt mondaná, hogy akkor ezek szerint a jobb guminkat mindig az első tengelyre kell szerelni, hiszen ez kormányoz, de ez is hibás feltételezés. A hátsó tengely tapadása ugyanis sokkal fontosabb, hiszen az autó iránytartását az határozza meg.
Egy alulkormányzott autót sokkal könnyebb kezelni, mint egy túlkormányozottat, ezt egy vezetéstechnikai pályán bárkinek pillanatok alatt bebizonyítják. Amennyiben tehát nem egyforma gumikat rakunk fel az autókra, akkor a jobb állapotú mindig hátra kerüljön.
Napjainkban a különböző adalékanyagoknak, elsősorban a szilikának köszönhetően olyan alapanyag-vegyületeket állítanak elő, amelyek alacsony hőmérsékleten is megtartják rugalmasságukat és tapadási képességüket. A nyári abroncsoknak 7 fok alatt jelentősen csökken a rugalmasságuk, ami nagymértékben befolyásolja tapadásukat, így a téli útviszonyok mellett roppant kiszámíthatatlanná válnak, egy kritikus forgalmi szituációban a fékút hosszát növelhetik meg jelentősen. A fékezés azonban csak egy tényező, hiszen egy kikerülési manővernél sem ugyanúgy reagál egy megkeményedett nyári gumi.
Az alapanyag mellett nagyon fontos a futófelület helyes megválasztása, már nem áll az a korábbi nézet, hogy csak a robusztus mintázatú, nagy kapaszkodó blokkokkal rendelkező gumik a jók télen. Ez azért sem igaz, mert a téli hónapok során nem találkozunk egyfolytában mély hóval, jéggel, inkább az a jellemző, hogy vizes, nedves, kásás utakon haladunk, ahol inkább a jó vízelvezetetés és a rugalmasság a lényeg. Éppen ezért az optimális téli mintázatot a lamellás gumi jelenti, amelynek jó a kapaszkodóképessége.
Ez nem jelenti azt, hogy minden lamellás gumi egyforma tapadásra képes, hiszen a mintázattól is sok függ, de az biztos, hogy a legolcsóbb lamellás gumi is jobb 7 fok alatt, mint akár a legjobb nyári. Azért a nagyon olcsó kínai gumikat nem ajánlott megvenni, hiszen csúfosan megbuktak néhány gumiteszten, de egy olcsóbb kategóriás ismert márka már jó lehet. Természetesen a piacon rengeteg márka van jelen, újabbnál újabb mintázatokkal, persze magasabb áron.
A téli gumi abban is különbözik a nyáritól, hogy a minimális profilmélysége nem 1,6 mm, hanem 4 mm. Ez alatt már jelentősen veszt a tapadásából, kapaszkodó képességéből. Egy 3 mm-es téligumi csupán száraz felületen ad megfelelő tapadást, amint leesik valamilyen csapadék, vagy fagyni kezd, máris kezelhetlenné válik az autó.
Mindenki szeretne spórolni, a téli gumin is. Háromféle módon szokás, de ebből kettőt nem ajánlunk. Az első, hogy téli gumit vesznek, amit nyáron is használnak. A melegben azonban a téli gumi nagyon gyorsan kopik, használódik, és a fogyasztást is növeli. Nem is áll meg olyan hamar, és egy nyár alatt egy kiváló állapotú téli gumit is le lehet koptatni teljesen. Ezért ez nem jó megoldás.
A második a négyévszakos gumi használata, ami már egy jobb módszer, de ez sem az igazi. Az ilyen abroncsok akkor jók, ha a tél folyamán nincs nagyobb csapadék, valamint belenyugszunk, hogy ez az abroncs sem télen, sem nyáron nem ad megfelelő tapadást. Félig tele, és félig üres is a pohár, attól függ, ki, honnan nézi.
A harmadik megoldás a megfelelő utánajárás. A használt téli gumijaink között először az elsők fognak elkopni, ekkor még lehetséges, hogy a hátsók jó állapotban vannak (4 mm feletti profilmélység). Ilyenkor érdemes a hátsót előre rakni, hátra meg újakat venni. Arra azonban sokkal fontosabb odafigyelni, milyen abroncsot veszünk. Az interneten rengeteg olcsó helyet találni, a már emlegetett Német Autóklub, az ADAC gumitesztes oldala segíthet, hogy milyen típust keressünk, hiszen rengeteg méretben nagyon sok mintázatot teszteltek

ÁRVÁLTOZÁS!! (katt. ide)
2009. 10. 24. 10:09
2010.04.01.-TŐL A GUMIABRONCSOK GYÁRTÓI ÁRAI EMELKEDNEK!
A KAUCSUKRÓL
2009. 05. 01. 11:51
Idővel jelentősen megnőtt a kaucsukfogyasztás és részben az autóiparnak köszönhetően világszinten emelkedett a gumiipari termékek gyártási mennyisége is. Eleinte az ültetvényeken lévő kaucsukfákból gyűjtött látex mennyiségét növelték, majd elkezdtek szintetikus vagyis műkaucsukokat is gyártani.
Az új alapanyagok esetenként jobban megfelelnek a célnak mint a természetes kaucsuk. Ilyen például a butilkaucsuk amiből elsősprban abroncstömlőt gyártanak.
A gumiabroncs iparágban használt kaucsukmennyiség 60%-a műkaucsuk, melyet kőolajból kapott szénhidrogénekből állítanak elő. Ettől függetlenül még mindig szükség van 40% természetes kaucsukra is. A természetes kaucsuk aránya a tehergépjárművek és a földmunkagép abroncsok alapanyagában magasabb, mert nagy ellenálló képessége e területeken igen fontos.A természetes és a műkaucsuk több tulajdonságban is különbözik egymástól. Az egyik legfontosabb különbség ezek közül a hiszterézis. A műkaucsuknak nagy a hiszterézise, sokkal nagyobb, mint a természetes kaucsuknak. Ezért előnyös műkaucsukot használni olyan abroncsok gyártásához, melyeknek jól kell tapadniuk az útfelülethez.
A hiszterézis
A hiszterézis biztosítja a gumiabroncs tapadását.A tökéletesen rugalmas anyag minden energiát visszaad, amit közöltek vele. A deformált acélrugó például visszanyeri eredeti alakját az erőhatás megszűntével.Az olyan anyagok, amelyeknek hiszterézisük van, és ilyen anyag a gumi is, nem adnak vissza minden energiát, hanem annak egy része átalakul bennük hővé és erővé. Az abroncs gördülés közben deformálódik miközben a talaj egyenetlenségei is belemélyednek a gumiba. Ekkor a késleltetve fellépő mechanikai jelenség, a hiszterézis hatására vízszintes irányú erő ébred a gumiban, amely ellene hat annak, hogy az abroncs elcsússzon az útfelületen. Ezt nevezik tapadásnak és ennek köszönhető a jármű úttartásának biztonsága.
Aktív töltőanyagok és kémiai adalékok a gumi gyártásához
2009. 05. 01. 11:59
Ahhoz, hogy különböző gumiipari termékeket vagy leginkább gumiabroncsot tudjunk gyártani, a természetes és a műkaucsukhoz is szükség van különféle egyéb anyagok, aktív töltőanyagok és vulkanizálási hatóanyagok hozzáadására is.
A korom
Kormot a huszadik század első évtizedeiben kezdtek el a gumigyártásban felhasználni. Az abroncsiparban jelenleg is fontos szerepet töltenek be. A korommal erősített gumi sokkal kopásállóbb, mint a korommal töltetlen kaucsukból készült.
A kormot földgáz vagy szénhidrogének elégetésével vagy részleges termikus lebontásával állítják elő. A korom alkotja az abroncs alapanyag keverékének mintegy harmadát és használatának köszönhetően feketére színezi a gumikereket. Ennek megvan az az előnye is, hogy hatékonyan semlegesíti az ultraibolya sugarak hatását és így megakadályozza a gumi repedezését.
A szilika
A homokból nyert szilíciumoxidok tulajdonságai régóta ismertek, beleértve a gumi szakítószilárdságára gyakorolt kedvező hatását is. A szilika alkalmazásának az egyértelmű előnyei az alacsony gördülési ellenállásban, a hideg felületen való jó tapadásban, és a magasabb kopásállóságban nyilvánulnak meg. A szilikával készült abroncs a korommal töltött gumikhoz viszonyított alacsonyabb gördülési ellenállásnak köszönhetően kapták a zöld abroncs elnevezést.
A kén
A kén manapság a vulkanizálás legfőbb kelléke. A vulkanizálás során alakul át a plasztikus képlékeny kaucsuk elasztikus, vagyis rugalmas gumivá. A vulkanizáló szeren kívül a vulkanizálás hatóanyagaihoz tartoznak még a gyártás során egymás mellett is alkalmazott vulkanizálási gyorsítók és késleltetők, amelyek optimalizálják a hő hatását a vulkanizálás folyamán.
Más adalékanyagok például az alkotórészek egyenletes eloszlását segítik elo a keverékben, vagy megkönnyítik az extrudálást, növelik a gumi tapadását az esetlegesen felhasznált belső merevítő szálakhoz, ami leggyakrabban szövet vagy acél kord.
Végül pedig az abroncskeverék tartalmaz olyan anyagokat, amelyek a gumi élettartamát hosszabbítják meg, úgy mint antioxidánsokat, ózonvédőszereket, stb.
A GUMIABRONCS GYÁRTÁSA
2009. 09. 20. 20:27
Külsõ megjelenése alapján azt hihetnénk, hogy az autók, motorok gumiabroncsa kizárólag gumiból készül, noha valójában négy fõ összetevõjük van: gumi, szövet, vegyi anyagok és fém. Mindegyik egy-egy speciális feladatot lát el, és ezek együttesen adják a gumiabroncsoktól megkívánt tulajdonságokat. Kívülrõl természetesen a gumit látjuk, amely a futófelületet és az oldalfalakat alkotja, anyagába azonban más vegyi anyagokat is kevernek. Belülrõl a gumiabroncs szilárdságát vázas szerkezete adja, amelyet szövet-textilbetétek - gumírozott kordszövet rétegek - alkotnak és attól függõen, hogy a gumiabroncs diagonális vagy radiális szerkezetû, körbefutó szövet- vagy acélbetéteket is tartalmaz. A gumiabroncs merev vázát a - nagy szakítószilárdságú, gumibevonatú acélszálakból álló - peremek adják, amelyek használat közben a gumiabroncsot biztonsággal a tárcsához szorítják. A gumiabroncs vegyi összetevõi ellenállóvá teszik az elhasználódással, a hõvel és az elöregedéssel szemben.A gumiabroncsépítés összetett folyamata a gumi keverésével kezdõdik a gyárban. A gumi - akár az ültetvényekrõl származik, akár ember alkotta szintetikus mûgumi - bálákban érkezik, amelyeket géppel aprítanak kisebb darabokká. Ezután a gumit õrlik vagy lágyítják egy õrlõ-géppel, egy Banbury nevû keverõvel, vagy mindkettõvel. A gumiõrlõgép két üreges acélhengerbõl áll, melyek egymással ellentétes irányban, egymás felé, különbözõ sebességgel forognak, így nyíróhatást hoznak létre a közöttük elhelyezkedõ alapanyagra. A Banbury-keverõ rotorjai hatékonyabban aprítják és keverik a gumit. A gumihoz kevert összetevõk és vegyi anyagok típusa és mennyisége attól függ, hogy a gumiabroncs melyik részén használjuk ezeket. A gumiabroncs két alapvetõ részbõl áll: a futófelületnek - amely az úttal közvetlenül érintkezik - kell biztosítania a megfelelõ tapadást, miközben ellenállónak kell lennie a kopással szemben. A másik alkotóelem a karkasz, vagyis a gumiabroncs oldalfala, amely a gumiabroncs szilárdságát és rugalmasságát biztosítja.